6.

Sziasztook :DD  Nagyon örülök, hogy tetszik a blog és hogy sokan olvassátok. Azt viszont nagyon sajnálom, és tudom is, hogy lehetne hosszabb, de ezt úgy este fél tizenegy felé dobtam össze, legalábbis a felét, másik felét órán hoztam össze ma. Nem tudom, de ezzel a résszel nagyon lassan haladtam, következőkben igyekszek hosszabbat hozni, továbbra is naponta :)) Megint csak úgy 4-5 komment után új rész ^^

"A világ csak addig kegyetlen, még küzdünk vele:
a győztes előtt siet meghajolni."

-Nem megmondtam, hogy ne hívj gyönyörűdnek?! - kértem ki magamnak.
Harry felnevetett, édes hangja betöltötte a helységet.
-Milyen makrancos vagy még mindig - jegyezte meg.
Felém közelített, lágyan felemelte a kezét és kisöpört egy tincset a hajamból. Összeszorítottam a szemem.
-Tán félsz? - kérdezte meglepetten.
-Dehogy! Csak...átöltözhetnék legalább egy másik ruhába? - lépdeltem egyik lábamról a másikra -Nagyon hideg a padló!
A cuppogó lábamra tekintett a betonon, után szépen lassan haladt felfelé, a szemei jól végigmértek, de egyszer csak megállt, arra a pontra néztem, amelyikre ő. A mellemet bambulta, a selyem hálóing v alakban volt kivágva.
-Perverz! - fontam keresztbe a karom a mellkasomnál.
Mérges pillantásokat lövelltem Harry felé.
Ekkor a többi srácból hatalmas nevetés tört ki, a göndörke is egy pillanat erejéig elmosolyodott.
-Gyere utánam! - fogta meg a kezem.
Ujjai az enyémbe fonódtak, figyeltem a helyet ahol érintette puha bőröm, kezünket mintha egymásnak teremtették volna, vagy tévednék, a pillanat heve okozta volna? Hideg volt a keze, mint egy hullának, hidegnek és élettelennek hatott.
Harry húzott maga után a folyosón, nem is gondoltam, hogy valójában ilyen nagy ez a ház, de hát öt fiúnak el kell férnie benne.
A falakat narancssárga tapéta borította, pr festmény lógott itt-ott, de nem tudtam jobban szemügyre venni őket, mert a fiú csak sietve húzott magával. Alig tudtam követni, meg-megbotlottam út közben, a lábaim még nem szoktak hozzá, hogy nem fájnak, ezért nagyon esetlen voltam.
Balra fordultunk, ott az ajtókon már nevek voltak ráragasztva az ajtókra, sorban olvastam őket: "Zayn","Liam","Louis","Niall",

"Harry".
Az utolsóba vágtáztunk be, meglepett a látvány. Barna színű fal, egy nagy franciaágy tejeskávé barna takaróval, hosszú könyvespolcok, amiken a klasszikus drámáktól egészen a félelmetes Stephen King könyvekig hatalmas tömegnyi könyv helyezkedett el. Végig futtattam egy soron az ujjaim, miközben Harry ruhák után kutatott a szekrényében.
A fehér selyem hálóingemben arrébb libbentem, az ágy melletti éjjeliszekrényhez, egy kép hevert rajta. Felemeltem és közelről megnéztem a hölgyet a fotón, kicsit kopott volt és látszott rajta, hogy régi, mert fehér foltok helyezkedtek el rajta és sárgásbarna színű volt. A hátuljára pedig ez volt írva: "Anne"
Harry pillanatok alatt tépte ki a kezemből, amitől nagyot fordultam a tengelyem körül és reflexből pofon vágtam.
Kikerekedtek a szemei, nem számított rá, hogy ilyen gyorsan cselekszek.
-Oopsz! - rántottam el a kezem.
Egy piros nyomot hagytam Harry arcán, aki dühödten fontolgathatta, hogy most öljön meg, vagy egy perccel később.
De aztán csak szomorúan a képet bámulta.
-Az anyukád volt? - találgattam.
Éreztem, hogy nem kellene erről kérdezgetnem, mivel rátapintottam a lényegre. Talán csak képzelődtem, de könnycseppeket láttam csillogni Harry szemében, észrevehette, hogy őt figyelem, mivel azonnal elfordult előlem.
-Igen, ő volt az - nyelt egy nagyot.
-Harry, szeretnék hazamenni, hiányzik az apukám, az otthon melege... - érintettem meg a vállát.
-Arról szó sem lehet! Itt maradsz! - kiabált velem.
Szemfogai újra előbújtak, szeme vörösen izzott, mint a tűz. Riadtan hátráltam tőle, megijesztett. Próbáltam vele gyengéd lenni, emberként viselkedni, de mindig éreztette velem, hogy vámpír. S még több sziklafalat épített maga köré, kizárva engem, pedig már majdnem megnyílt nekem, egy pici hiányzott, hogy leromboljam a falakat.
Egy pillanat alatt vérengző vadállat változott belőle, meg akart támadni és ezt éreztem is. A levegő feszültséggel telt meg.
Harry vicsorgott rám, mit tehettem volna?! Azonnal védekező pozícióba helyezkedtem.
A tőlem balra lévő fogast a kezembe vettem, szerencsére fából volt, a térdemen simán eltörtem és az élesebbik felét megtartottam, a másikat arrébb hajítottam.
-Harry, nem akarlak bántani... - nyöszörögtem.
Magam előtt tartottam az előbb legyártott karót.
-Dehogyis nem! Vámpírvadász vagy, vagy mi szösz, nem? - állt meg egy helyben, de még éles fogai mindig farkasszemet néztek velem.
-Miért gondolkodik mindenki ennyire negatívan rólam? Mondtam valaha azt, hogy bántani fogsz? Bármi ellenszenveset? - fakadtam ki.
Harry meghökkent, lassan kezdett a szeme újra zöld színében tündökölni, szemfogai visszahúzódtak és ismét "normális" lett.

-Sajnálom...igazad van... - fordított hátat.
Messzire dobtam a fadarabot és leültem az ágyra, megpaskoltam magam mellett a helyet.
Harry vette nehezen vette rá magát, de mellém telepedett. Az ágy besüppedt a súlya alatt. Szemei belemélyedtek az enyémbe, hallott ahogy halk szuszogása egyenletesen hagyja el a száját.
A lábaimat magam alá gyűrtem, fészkelődtem egy kicsit, végül kényelmesen elhelyezkedtem. Egy pillanatra sem vettem le a szemem a fiúról. Harry göndör hajszálai közé nyúlt és mint ahogy a filmekben szokták, szexin beletúrt a hajába. A látvány lenyűgözött, túl tökéletes volt.
-Mi történt az anyukáddal? - jutott eszembe a kérdés.
Megpróbáltam diszkréten érinteni a témát, nehogy újra csak falakba ütközzek.
Behunyta a szemeit, hátrahajtotta a fejét és nagy levegőt vett. Megérintettem a kezét finoman, attól féltem, hogy eltűnik akár egy érintésemtől, de ott maradt. Nem is húzódott el. A két tenyerembe zártam a bal kezét és óvatosan végig simítottam rajta az ujjaimmal.
-Kérlek, bízz bennem - kértem.
Minden ujjbegyére egy apró csókot nyomtam, Harry teste megremegett minden egyes érintésemre. Beljebb akartam férkőzni, hogy megértsem őt.
-Bízok benned.. - felelte.
Tekintete újra rátalált az enyémre, szinte sóvárgott az érintésemre.
-Az anyukám...nagyon kedves nő volt, nagyon szertett engem..apámat sajnos nem ismertem, mert a születésem előtt még elhagyott minket - kezdte mesélni, néha el-elcsuklott a hangja - Hiszen apukám tudta, hogy anyu valójában vámpír, félt a születésem miatt. Aztán, egy szép tavaszi napon, talán akkor lehettem öt, vagy hat éves, idegen alakok rontottak be a házunkba. Szerény kis otthonunk volt.., alig volt valamink, leginkább vérrel táplálkoztunk és talán az egyik ember észrevehette..nem is tudom már hogyan volt...Csak arra, hogy a vámpírvadászok kihurcolták anyámat a kertbe és karót döftek a szívébe. Én a pincében rejtőztem el, tizenegy éves koromig nem is voltam tisztába, hogy mit látta a kinti pince ajtajánál lévő kis résen...de megfogadtam, hogy minden vámpírvadásszal végzek!
A szemében szomorúság és agresszió tükröződött.
Nem érdekelt mennyire undorodhat tőlem is, de átöleltem, könnycseppek hullottak végig az arcomon, zokogtam. Értettem miért ilyen, hogy miért hiszi azt, hogy én is gyilkos volnék. Amikor felfogtam az egészet bennem is ugyanez játszódott le amikor az én anyukámat támadták meg vámpírok és végeztek vele.
Harry kicsit meglepődött, hogy ennyire szorosan átöleltem és sírtam. De nem ellenkezett, kicsit furcsállva a dolgot, de visszaölelt, sőt, az ölébe vont és erősen szorított magához, ettől csak jobban kezdtem sírni. Nem akartam elhinni, de úgy éreztem, mintha ő is könnyezett volna.
Simogatta a hátam és csitítgatott, hogy sírjak. Annyira közvetlen volt velem, kedves, engedte, hogy bevonuljak a magánszférájába.
Pici puszikkal hintette be a fülem, pár kósza hajszálat tűrt el a szememből. Kicsit elhúzódtam tőle, a szemébe néztem. Végre közelről csodálhattam, fejünk egy vonalban volt, orra érintette az enyémet.